Szombaton az alsó tagozatos gyerekekkel részt vettünk a Kosárpalánta verseny második fordulóján a Tóvárosi Általános Iskolában, ahol mindegyik évfolyamon szépen szerepeltek diákjaink és dobogós helyezéseket értünk el.
 
Az első évfolyamon sajnos csak versenyen kívül tudtunk indulni, mert nem volt meg a minimum indulási létszámunk, de ettől függetlenül ügyesen szerepeltek a legkisebbek is.:)
A második évfolyamon nagy volt a létszám, két külön fordulóban szerepeltek diákjaink. A két csoport közül az egyik a harmadik, a másik csoport pedig az első helyen végzett.
Hasonlóan lelkesek voltak a harmadik, negyedik évfolyamosaink is, akiket még másodikosok is kiegészítettek. Ez a csoport holtversenyben egy másik iskolával szintén az első helyet szerezte meg.
 
Nagyon ügyesek voltak a gyerekek és jó volt látni örömüket a verseny végén, ahogy egymást átölelve ugráltak és kiabálták, hogy Kossuth, Kossuth…
 
A lelkes csapatok tagjai:
1. évfolyam:
Horváth Villő, Garamszegi Gergő, Szabó Olivér Márton (1.a), Nagy Luca, Seres Anna (1.c)
2. évfolyam:
1. csoport: Lázár Emma, Lukács Krisztina, Kiss Lilianna, Pósán Katalin (2.b), Nyerges Laura, Seres Borka(2.a), Lázár Csaba, Vinczencz Maximilian (2.c)
2. csoport: Dávid Zsolt (2.b), Beke Levente, Kántor Viktor, Vinczencz Maximilian (2.c), Fazekas Dominik, Horváth Milán, Simon Barnabás (2.a), Szabó Olivér Márton (1.a)
3-4. évfolyam:
Dávid Zsolt, Pósán Katalin (2.b), Horváth Fruzsina, Horváth Lili, Dávid Lilla (3.b), Kutasi Péter, Oszlánszki Miklós, Boka Norman (4.c), Novák Noel (4.a)
 
-Bárány Rita, testnevelő 
 

Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

Közép-dunántúli
Regionális Minőségi díj
2008

Következő események

There are no upcoming events at this time