Hagyományőrző foglalkozáson vettek részt a 4.c-s diákjaink, amelyen a honfoglaláskori magyarok ruházatával, fegyverzetével és életével ismerkedhettek meg Rozs Teréz izgalmas bemutatóján.

„Terka néni beöltözve jött közénk, és kezdett a honfoglaláskori dolgokról beszélni, a ruházatról, a felálló orrú csizmáról. Megmutatta nekünk a kürtnek és a dorombnak a hangját, és hogy miből ittak az elődeink. Különféle harci eszközöket mutatott, például az íjat és a tegezt is, de mesélt a jurtáról és a kovakőről, taplóról is. Felolvasta a fokosán lévő rovásírásos szöveget és énekelt nekünk, míg a dobján játszott. Utána válaszolt a kérdéseinkre, például hogy milyen prém díszíti a süvegét, hogyan zajlik egy íjászverseny, miből készült a dobja és ki festette rá a motívumokat. A végén mi is kipróbálhattuk a dobot, kürtöt, kifeszíthettük az íját, kézbe vehettük a különböző eszközeit. Hozott egy igazi kecskeszőrt is. Nagyon jó és izgalmas volt, a szám is tátva maradt, mert nagyon érdekes volt minden, a ruha és az eszközök is, és hogy közelről is láthattuk, kipróbálhattuk őket.”

Farkas Dorina és Kovács Orsolya

    

     

Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

Közép-dunántúli
Regionális Minőségi díj
2008

Következő események

There are no upcoming events at this time