Június első hetében számtalan “zöld” programon vettek részt tanulóink.

Az 1. évfolyam kisdiákjai a Gaja Környezetvédő Egyesület Bogárháton című vidám, mesés foglalkozásán vehettek részt.

A Városi Természetbarát Szövetség “Zöld területeink tavaszi pompában” címmel sétára és bemutatásra invitálta iskolánk tanítványait. Az 1.a, 2.a és 2.b osztályosok a Rácbányába látogattak el. A terület bemutatása, múltjának ismertetése mellett sor került “hegymászásra”, “dzsungeltúrára” is. A szakszerű vezetés növényekkel és élőhelyekkel is megismertette a csoportokat. Az 5.a,  6.a, 6.b és  7.b osztály a Palotavárosi tavak környékét  és a Királyok Parkját járta be gyalogosan, szakvezetéssel. A séta során megismerkedtek a tavak keletkezésének történetével, a tó körül élő vízinövényekkel, a betelepített halfajtákkal és a Királyok Parkjában látható királyaink fából faragott szobraival. A város legnagyobb zöldterületének természeti kincseit a gyerekek fotókon örökítették meg.