Kedves Szülők!
- Az iskolákra gyermekeink védelmében szigorú járványügyi szabályok vonatkoznak.
- Iskolánk tanévnyitója szeptember 1-én reggel 8 órakor kezdődik. Az első évfolyam gyermekei személyesen vesznek részt az ünnepségen, melyet az udvaron szeretnénk megtartani. Rossz idő esetén az aulában helyezünk el számukra székeket. Az ünnepségen elsős gyermekenként egy hozzátartozó vehet részt, kérjük, viseljenek maszkot. A többi osztály a tantermében hallgatja meg a megnyitót az osztályfőnök felügyeletével. A felsőbb évfolyamos szülőket kérjük, hogy az udvaron köszönjenek el gyermekeiktől. A portán lesznek nagyobb diákok, akik segítenek a kicsiknek a felszerelések bevitelében. Ezen a reggelen kérjük, hogy ünneplőben érkezzenek a gyermekek.
- Kérjük Önöket, hogy csak és kizárólag az első évfolyamos gyerekeket kísérjék be a tantermekbe, és őket is csak az első két tanítási napon. (szeptember 1.,2.) Kérjük, hogy a szülők viseljenek maszkot és kesztyűt az iskola épületében.
- Amíg más járványügyi szabályzat nem lép életbe, a tanulókon és az itt dolgozó kollégákon kívül más nem tartózkodhat az épületben. Amennyiben bármely pedagógussal beszélni szeretnének, kérjük előzetesen telefonon vagy e-mailben időpontot egyeztetni szíveskedjenek. A találkozás alkalmával is kérjük a maszk és kesztyű viseletét. A portán jelezzék, hogy kihez érkeztek, ezt kollégáink feljegyzik.
- Délutánonként a gyermekekre csak az udvaron várakozzanak!
- Az első tanítási napon kapják meg a gyerekek a tankönyveket, kérjük, táskával érkezzenek. A felső tagozaton 4 osztályfőnöki órát tartunk, ezután ebédelnek a gyerekek és mehetnek haza. Természetesen tanulószobai foglalkozást már az első napon is tartunk. Kérjük, hogy az osztályfőnököknek jelezzék, ha ezen a napon a tanulószobás gyermeküket hazaengedhetjük. Köszönjük!
- Az alsó tagozatosoknak szintén 4 órájuk lesz, majd ebédelnek. Kérjük a kedves szülőket, hogy jelezzék a tanítók számára az üzenő füzetben, hogy mikor mehet haza a gyermek. Természetesen a napközi már ezen a napon is teljes időben működik. 16 óra után napközis ügyeletes diákok segítik a portán a munkát, akik tájékoztatják a felügyelő pedagógust, hogy megérkeztek a gyermekért.
- Az intézménybe kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyermek érkezhet. Kérjük felelősségteljes magatartásukat.
Segítő együttműködésüket nagyon köszönjük, közös érdekünk egészségünk védelme.
A Kossuth Iskola vezetősége és dolgozói
Székesfehérvár, 2020. 08. 26.