Iskolánk minden évben szerepel az Éneklő Ifjúság kórusminősítő hangversenyén. Az idén április 15-én került megrendezésre a rangos esemény a Malom utcai Táncházban a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttes Szövetsége (KÓTA) felhívására. Kilenc kórus lépett fel a hangversenyen, a produkciókat 3 tagú szakmai zsűri értékelte. A Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola Egyesített Kara 46 fővel lépett a színpadra 3-6. osztályos tehetséges tanulóival, és a szakmai zsűri értékelése szerint ezüst minősítésben részesültek. A felkészítő munkát Bartha Melinda és Szünder Nóra közösen végezte. A zenei repertoárban egyházi kánontól, toborzó népdalokon át a zongorakíséretes kórusművekig szólaltattak meg műveket. A szakmai zsűri által is sokat dicsért zongorakíséretet Bartha Melindának köszönhetjük, a karnagy Szünder Nóra volt. A zsűri nagyra értékelte az iskola egyéni hangzását, melyhez hozzájárult a 3. évfolyamos furulyás növendékek csodálatos hangszerjátéka is. A hangverseny keretén belül megemlékeztünk Hartyáni Marika néniről, a Kisangyalok Kara megálmodójáról, aki nemrég elhunyt. Tiszteleére a 230 fős kórus a Madárka, madárka című népdalt énekelte el. Az esős időjárás ellénére csodálatos pillanatokat élhettünk át, szívünk megtelt izgalommal, az eredményhirdetés utáni öröm pedig további erőt ad a közös munkához.