A tanév végének közeledtét mindig megbízhatóan jelzi, hogy az emelt énekesek szebbnél-szebb dalokat énekelnek az aulában a próbákon. Idén sem volt másképp, már hetek óta készültek hagyományos tanévzáró hangversenyükre.  Meg is volt az eredménye a kitartó, fáradhatatlan felkészülésnek, hiszen május 30-án este csodálatos gálaműsorral örvendeztették meg vendégeinket,  akik meghatódva és elismeréssel nyilatkoztak az ünnepi estünkről.

Kórusaink vidám dalai, furulyásaink bemutatói, a Kákics Együttes remek előadása, a Kossuth Színkör kacagtató színdarabja elvarázsolták a közönséget. Ezen az estén úgy érezhettük – mint ahogy a színdarab címe is sugallta: “Semmire semmi gondom”.

Köszönjük a feledhetetlen estét az emelt énekes diákoknak és felkészítőjüknek, Szünder Nórának, a szépséges zongorakíséretet Bartha Melindának, a remek zenekari kíséretet a Kákics Együttesnek, a fantasztikus előadást a Kossuth Színkör tagjainak és felkészítőjüknek dr. Kalmárné Váradi Henriettének. Köszönjük minden diáknak és munkatársnak, aki munkájával segítette, hogy ez a nagyszerű gálaest létrejöhessen.

 

Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

Közép-dunántúli
Regionális Minőségi díj
2008

Következő események

There are no upcoming events at this time