Szabó Szabolcs Komplex Természettudományos Vándorkupa

A 2023. évi Szabó Szabolcs Komplex Természettudományos Vándorkupát Pápán rendezték, március 10-11-én. A versenyen 14 csapat vett részt. 4 fős csapat képviselte iskolánkat, a kiírásnak megfelelően két-két 7. és 8. osztályos tanuló: Háger Anita és Fülöp Léna Emma (8. b), valamint Bartha Gábor Jácint (7. a) és Klausz Patrik Roland (7. b). Mivel a versenyt tavaly a pápaiak nyerték, ezért övék lett az idei rendezés joga is. A hagyomány szerint az előző évi győztes csapat- azóta középiskolás- diákjai közül ketten részt vettek a feladatok összeállításában, értékelésében, és a zsűrizésben is.

Volt egy előzetes feladat, melynek lényege, hogy max. 5 perces videót kellett elkészítenünk, ami két tárgy életútját mutatja be. A kiválasztásnál fontos szempont volt, hogy ez a reptereken, illetve repülőgépeken előforduló tárgy legyen. Mi az aludobozt és a PET- palackot választottuk. A zsűri kiváló értékelése mellett csak mi a kaptuk meg a maximum pontszámot. A videó linkje a következő

A helyszínre érkezésünkkor nagyon kedvesen fogadtak bennünket, finom ebédcsomagot is kaptunk, a refis diákok elkísértek bennünket a szállásunkra, a fiú- illetve a lánykollégiumba. Miután elhelyezkedtünk, visszamentünk a Pápai Református Kollégium Gimnáziumába. Aztán a Pannonia Reformata Múzeumban kezdődött a program, ahol sok érdekesség mellett belelapozhattunk a Vizsolyi Biblia másolatába, egy másik kiállításon pedig egy 3000 éves múmiát és szarkofágot is láthattunk.

A verseny megnyitója dr. Áldozó Tamás, Pápa polgármesterének beszédével kezdődött. Ezt követően került sor az írásbeli feladatsor kitöltésére. Ezt megelőzően egy kísérletet mutattak be nekünk, ehhez kapcsolódó kérdésekre is kellett válaszolni a feladatsorban. A 90 perces csoportmunkát követte a vacsora (pizza!), majd különböző foglalkozásokon vettünk részt.  Lehetett választani néptánc, bábszínház, 3D nyomtatás és robotika között. A programok után mindenki visszatért a szállásra, ahol folytatódhatott a remek kapcsolatok kiépítése. Másnap reggel megtekinthettük a gimnáziumon belül a Tudományos Gyűjtemények Könyvtárában a Petőfi- kiállítást. Minden pápai elmondhatja a turistáknak, hogy „itt lett Petrovicsból Petőfi”. A délelőtt folyamán a szóbeli fordulók zajlottak le. Ezek nagyon érdekesek voltak, például a liftbeszéd  elnevezésű feladatban egy beszédet kellett készíteni, amit alkalmazottként egy liftben történő találkozásnál mondanál a főnöködnek, hogy meggyőzd egy termék jövedelmező előállításáról. Ezután következett a kvíz, csavaros kérdésekkel. Majd az ügyességi feladat során 60 vasszegből minél többet kellett egymásra rakni úgy, hogy azok ne érjenek le az asztalra, vagyis a „levegőben” legyenek. Az utolsó forduló 10 kérdéses „információcsepegtető” feladat volt, ahol minél kevesebb információból kellett kitalálni a fogalmat, a jelenséget.

Ebéd után hamarosan megkezdődött az eredményhirdetés. Igaz, nem lettünk dobogósak, de nem bántuk, mert nagyon szép oklevéllel és egy igazán értékes könyvcsomaggal, ajándék pólóval, periódusos rendszerrel, füzet-toll szettel, valamint életre szóló élményekkel és új barátokkal gazdagodva távoztunk a gimnázium épületéből, és tértünk haza.

 

Fehérvári vándorok csapata

Gratulálunk a versenyzőknek, köszönjük Váminé Hegyi Angéla felkészítő munkáját.