“Jöjjetek énekelni!”, hívtuk össze 70 éves iskolánk egykori és jelenlegi ének-zene tagozatos diákjait, pedagógusait, hogy méltó módon ünnepeljük meg a tagozat 50 éves jubileumát. És jöttek boldogan, lelkesen, várakozással telve. Örültünk egymásnak, a közös programnak, az együtt éneklésnek. Büszkén figyeltük, hallgattuk, ahogy jó néhány tanítvány  mára már mesterré lett. Szívből zenéltek, énekeltek egykori diáktársaiknak, tanáraiknak. Köszönetet mondtak azért az útravalóért, amit itt a Kossuthban kaptak, ami elindította őket a zenei pályán. A meghívó öröméneklésre szólította a résztvevőket. És ez az öröm láthatóvá, hallhatóvá vált a közös éneklés során. Egykori és mai diákok, egykori és mai pedagógusok együtt dalolták a boldogságot sugárzó kórusműveket, no meg az elmaradhatatlan Kossuth-nótákat. Felemelő, szívmelengető érzés volt kórustagként vagy hallgatóként részese lenni a zenés találkozásnak. Az egykori tanárok és diákok a “műsor” után még hosszasan beszélgettek, felelevenítve az emlékeket, megismerve egymás életútját. Reméljük, a következő “kerek” évfordulón is összejövünk egy öröméneklésre.

Köszönjük  Molnárné Rádl Margit és Szünder Nóra fáradhatatlan szervező és felkészítő munkáját, városunk és önkormányzati képviselőink támogatását a rendezvény létrehozásában.

Képek a programról: megtekinthetők itt.

A feol.hu cikke és képei