Február 21-én sok diákunk kipróbálhatta, az erő vele van-e. A Fehérvár Rugby Club súlyemelői tartottak bemutatót osztályainknak délelőtt. Köztük egykori tanítványunk, Zsolnai Máté, háromszoros junior országos bajnok súlyemelő is, aki épp egy ilyen bemutató alkalmával ismerkedett meg a sportággal. A két fiatal versenyző, Zsolnai Máté és Nagy Ferenc, valamint Bódis-Szabó Katinka edző és Gyolcsos Ferenc, a klub ügyvezető elnöke, aki maga is aktív versenyző, beszéltek a súlyemelés szépségeiről, az elérhető eredményekről. Máté és Ferenc hihetetlen súlyokat emeltek a fejük fölé mindeközben. Erről meg is győződhettünk, amikor a bemutató után megpróbáltuk megmozdítani az általuk emelgetett súlyokat. Kisebb súlyokkal persze az érdeklődő diákok is kipróbálhatták magukat az emelésben. Érdekes, élvezetes program volt.

Köszönjük a szervezők munkáját.