2020. 02. 12-én felső tagozatos tanulóink a városi Kosárlabda Diákolimpia döntőjében második helyezést értek el. A Bogár Pál válogatott kosárlabdázó emlékére megrendezett mérkőzést az Alba Regia Sportcsarnokban rendezték, ahol III. korcsoportos fiaink (5-7. osztály) a Tóvárosi Általános Iskola ellen játszottak. A döntőt Östör Annamária nyitotta meg, a mérkőzést követően a díjakat Mészáros Attila alpolgármester és Balássi Imre az Alba Regia SC elnöke adta át. A fiúk lelkesen küzdöttek és nagyon örültek az ezüst éremnek. Nagyon jó hangulat uralkodott a csarnokban, hiszen Márti néni és néhány kollégám, illetve egy egész csapat Kossuthos szurkoló gyermek buzdította játékosainkat. Köszönet érte mindenkinek.

Gratulálok a Kossuthos csapat tagjainak, akik a következők voltak:
Budai Bálint, Molnár Marcell, Körmendi Áron (6.a); Kovács Erik, Sábián Roland (7.b); Kovács Márk (7.c); Bányóczki Árpád (7.a); Valicsek Zétény, Kruzslicz Ádám, Posch Csaba, Porteleki Máté, Neszter Zsombor, Pintér Gergő, Ring Márk (5.b)

Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

Közép-dunántúli
Regionális Minőségi díj
2008

Következő események

There are no upcoming events at this time