Idén Vácon rendezték meg a „Dunakanyar Hangja” országos hírű énekversenyt. Minden évben rengeteg gyermek, fiatal és idősebb énekes jelentkezik szerte az ország minden pontjáról – sőt határon túlról is – , hogy megmutathassa tehetségét. Idén 90 fő indult a versenyen, köztük a MusicKell Amatőr Musical Együttes 4 tagja: Anda Valéria, Erőss Orsolya, Mádai Maja és Pallos Gréta Júlia. Az évek alatt az országos nagy televíziócsatornák (TV2, RTL Klub) tehetségkutatóinak stábja is felfigyelt a népszerű rendezvényre és azóta is rendszeres látogatói az eseménynek. A három fordulós versenyre korhatár nélkül lehetett jelentkezni. Ezen az énekversenyen bárki bármilyen műfajban megmutathatja énektehetségét, sőt saját dallal is lehet jelentkezni. A válogatón Mádai Maja a My Fair Lady musical jól ismert dalát, a Csudijót énekelte, Pallos Gréta a Nyomorultak musical Váracska dalát választotta, Anda Valéria egy mesedallal lépett színpadra, Erőss Orsolya Demjén Ferenc sokak által ismert, kedvelt dalát, a Honfoglalást adta elő. A versenyen a 6 főből álló szakmai zsűri őszinte és építő kritikákat fogalmazott meg, valódi segítséget és igazi útravalót adva a jelentkezőknek, akik többsége szerette volna megtudni, hogy érdemes-e az énekléssel foglalkoznia, vagy éppen összehasonlítva magát a többiekkel, rálátást kaphatott arra, hogy hol tart a fejlődésben, valamint az énekesek testközelből tapasztalhatták meg milyen is egy ilyen nagyszabású tehetségkutató versenyben részt venni.

Február 8-án volt a válogatás, ahol a MusicKell-es versenyzők közül Mádai Majának és Pallos Grétának kedvezett a szerencse, így velük február 15-én az elődöntőn is találkozhatott a közönség, ahol Maja az Anasztázia mesefilmből énekelt egy jól ismert dalt, Grétának a Valahol Európában musical Kuksi dalára esett a választása.

Közép-dunántúli
Regionális Minőségi díj
2008

Következő események

A Föld napja

Közös éneklés A Föld napja alkalmából.

Tudj meg többet »

Emelt szintű matek

Emelt szintű matematika felvételi a 4. évfolyamos gyerekeknek.

Tudj meg többet »

Gyermekgála – Kulturális bemutató

Kulturális bemutató az 1-3. évfolyamos gyerekek részvételével.

Tudj meg többet »

Tanítás nélküli munkanap – Tantestületi program

Tantestületi program. Nem lesz tanítás. Ügyeletet lehet kérni.

Tudj meg többet »

Idegen nyelvi mérés

Országos idegen nyelvi mérés a 6. és 8. évfolyamos diákoknak.

Tudj meg többet »

Kompetenciamérés

Országos kompetenciamérés a 6. és 8. évfolyamos diákoknak.

Tudj meg többet »

Hangverseny

Az emelt énekesek hagyományos év végi hangversenye

Tudj meg többet »